A Nem látott fát című kiállítás egy olyan nézőpontot feltételez, amelynek nincs saját tapasztalata a fákról. Egy másik időbe mutat – egy olyan múltba vagy jövőbe, ahol a fák még nem vagy már nem léteznek. A jövő felől közelítve egy kietlen, szorongató világ képe vetül fel. Bár a fa akkor is megmaradna a kollektív tudatunkban, ha egyszer el is tűnne a világból: a nyelv fordulatai, a gondolkodás szerkezete magukban hordozzák a hiányzó növényt, mely már régen nem csupán élő szervezet, hanem kultúránk része. Ha pedig a múltba tekintünk, akkor olyan mélyre kell ásni ahhoz, hogy ne találjunk fát, hogy az idő tágassága szinte elszédít.
A fákkal való kapcsolatunk ennek ellenére nagyon közvetett: faanyaggá vagy médiummá kell válniuk ahhoz, hogy észrevegyük őket. A fához mint élőlényhez nehéz kapcsolódni. A kiállítás tárgyaiban a fatörzs mint közvetítő, hordozó jelenik meg, olvasható jelekkel ellátva. A kettészelt törzs évgyűrűit feltárva az életéről mesél, átadja bölcsességét. A fatörzs közvetít: csatorna, melyen keresztül a jelentés lassan átszivárog. A kéregbe metszett feliratok pedig arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy sokszor az élő fát is médiumnak tekintjük. Ennek alternatívájaként jelennek meg fák köré épített hirdetőtáblák, melyek jellemzően versengő üzenetektől hangosak. A kiállításon szereplő paravánok viszont elutasítják a közlés kényszerét, és inkább elcsendesednek, befelé figyelnek, a fa alakjához igazodnak.